csaknem két hónapja szótlanul. nem volt jó így. annyi minden bolyongott itt bent a fejben,csak annyira nehéz lett volt leírni, de még most is az..
ha úton vagyok csak úgy száguldoznak odabent a gondolatok és meg sem állnak, addig amíg le nem ülök ide.ide a gép elé és be nem kapcsolom azzal a szándékkal,hogy kirázzam őket a fejemből,mert akkor hirtelen mindent elborít a feketeség és minden eltűnik.
furcsa. valahogy benne ragadtam egy állapotban,ahonnan nem tudom,hogy mi/ki az ami/aki képes kiszakítani.mert,hogy még én magam se tudok ellene küzdeni..
talán ezzel jellemezném az elmúlt másfél-két hónapot.egy ilyen semleges állapottal.
gondoljgondolj erősen.sötét.
szerintem rám nincs szüksége senkinek. teljesen ezt érzem néha. ha most nem jelentkeznék napokig,senki nem keresne. könnyebb lenne?úgy érzem igen..nincs az a sok erőfeszítés,az az elvárás és nem érezném ennyire egyedül magam. próba
talán több holtpont van, amit át kell lépni,miután föleszmél az ember,hogy tulajdonképpen már nincs ott az a valaki,akit vizsgaidőszakkor felhívhat sírva,vagy akinek elújságolhatja,hogy hányast kapott, akivel éjjelente megszökhet pár órára...de nekem valahogy nem sikerült még átlépnem az utolsó holtpontot,ami felszabadít.. belül kapálózok kívül meg iszonyatosan jó képet próbálok vágni, de ahogy jön egy amolyan "megfelelő személy" nem gondolkozok...csak mert azt az érzést szeretném újra,hogy végre valaki törődik velem...mindennél jobban.jó ez egy normális emberi igény-mondaná más- de én érzem,hogy ez nem normális ami bennem van.vagy csak már rég volt ebből hiányom?
no meg ez a nyári hazaköltözés..egyre nehezebb.óriási kihívásnak érzem,hogy több hétig együtt éljek a családommal... bár még csak hétfő óta -azaz nem egész hat napja vagyok itthon- olyan mintha már két hete lennék ide bezárva...kicsit begolyózok. már olyan abszurd gondolatok járnak a fejemben,hogy majd én elkezdek tanulni. kéne is nem azt mondom, de még csak három hete lett vége a vizsgaidőszaknak azért ennyire ne siessünk..
tulajdonképpen itt nem magával a körülménnyel van a gond,azaz,hogy itthon... csak ott van az az aprócska gond, hogy itthon igazán semmi dolgom nincs...és ha dolgoznom kéne,egy szót se szólnék. így meg 12órás alvások után felkelek kajálok, dvdzek egész nap, persze az ebéd és a nasi nem maradhat el, talán még délután nyomok egy másfél órás alvást, és tulajdonképpen a nap elment,amit persze az esti kajálással zárok le...és ez így megy minden egyes álló nap. kész őrület.semmi késztetés nincs arra,hogy elinduljak bármerre is...
szóóval igazán:
SEGÍTSÉG!
-ennél sokkal óriásibb betűkkel és sokkal de sokkal több felkiáltójellel.
kétségbeesetten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése