ha az élet olyan kiszámítható lenne nem lennének benne meglepetések, amik mindig valami változást hoznak, nem lennének benne kis ablakok, amiket ha kinyitunk valami más vár, nem tudnánk választani, hezitálni, totojázni, összekavarodni, beleszeretni, megutálni, érezni...nem engedné nekünk.
kinek kell egy ilyen játék? kinek kell egy előre kiszámolt bonyolult matematika feladat, kinek kell egy megfejtett sudoku? én játszani jöttem, teljesen kiszámíthatatlanul és bolondul. én élni jöttem.
ha most ezt szánták, akkor ezt szánták...én pedig mosolyogva állok elébe.
mindig könnyebb lesz egy-egy csalódás..tudom, hogy egy ilyet nem lehet megszokni, mert képtelenség, de egyre könnyebb feldolgozni, valahogy a tapasztalatok segítenek..
nem mondom, hogy nem akarok soha többé beleszeretni senkibe, nem mondom, hogy nem akarok többet csalódni, nem mondom, hogy nem akarok több kapcsolatot, nem mondom, hogy utálom, mert ezt tette, nem mondom, hogy soha nem fogok valakiért ennyi mindent megtenni, mert nem érdemli meg...mert mind ez nem lenne igaz. csak a harag beszélne belőlem..vagy nem is tudom, nem haragszom, csak fájt. na jó, de kinek ne fájna egy ilyen? szóval nincs min morfondírozni, szépen lassan felszívódik, mint a véraláfutás..és a végén már a nyoma se lesz ott...csak, hogy valamikor volt valaki..aki szép 8 hónapot adott...
kipingáltam a szobám, egész jó lett, bár lenne egy nagyon elvetemült ötletem, de nem hiszem, hogy meg lehetne csinálni...
most már kényelmesebb az elalvás..sokkal jobban a magaménak érzem a szobát.
óóó.neki álltam tanulni is, lassan megint kezdődik a paraidőszak, de aztán nyár..ami persze megint csak hipphopp elröppen majd és harmadév..juj.de még azért ne szaladjunk ennyire előre.március vége van..realitásrealitás...
beleszerettem.